Bödecs Péter dr.
Összefoglalás
A pre- és perinatális pszichológia mint önálló tudomány fél évszázados múltra tekint vissza. Számos közeli kutatási terület eredményeit is integrálva a méhen belüli élet, a születés és a korai újszülöttkor élményanyagát, feltárási lehetőségeit, zavartalan és kóros folyamatainak hatásait vizsgálja. Fő érdeklődési területei a magzati kompetencia és memória, a magzati trauma és annak terápiás lehetőségei.
Jelen közlemény rövid áttekintést ad a pre- és perinatális pszichológia eddigi fejlődéséről és ismereteiről.
Meghatározás
Prenatális (prenatal) – szülés / születés előtti
Perinatális (perinatal) – szülés / születés közbeni, illetve közvetlenül azutáni
Tágabb értelemben a perinatális időszak a születés előtti öt, illetve a születés utáni egy hónapot öleli fel.
A WHO (World Health Organization) meghatározása szerint a perinatális (születés körüli) időszak a 22. betöltött várandóssági hét (154 nap) – a fogamzástól számított 20. betöltött hét – és a születést követő hét nap közötti időszak.
Az alábbi közleményben bemutatott tudományág vizsgálati köre a fogamzástól kezdődik, sőt a egyes elméleti megfontolások a fogamzás előtti (prekoncepcionális) időszakot is érintik, így a továbbiakban az egyszerűség kedvéért e teljes időszak vizsgálatának megjelölésére a perinatális pszichológia kifejezést használjuk.
A perinatális pszichológia több szakterületet magába foglaló tudomány, amely a korai életszakasz pszichológiai és pszicho-fiziológiai hatásait vizsgálja. Érdeklődési köre a magzati élmények és készségek (kompetencia), az anyai várandóssági élmények és változások, az anya-magzati kommunikáció, a korai kötődés, és mindezek tudati (kognitív) és érzelmi (affektív) zavarai. Holisztikus szemléletű, és szakterületeket összekötő. Integrált tudományterületek a neurobiológia, az endokrinológia, a szülészet és neonatológia, a pszichopatológia, az antropológia és a szociál-pszichológia.
Az élettani (fiziológiás) és kóros (patológiás) folyamatok kapcsán számos megelőző (preventív) és kezelő (terápiás) módszert került kidolgozásra. A hangsúly a születés előtti fejlődés mélyebb megértésén alapuló terápiás módszerek továbbfejlesztésén van. E módszerek a perinatális időszakban, illetve a későbbi individuális életben alkalmazhatók.
A perinatális pszichológia kutatásának célja, hogy segítse az egyén teljesebb testi, lelki és tudati harmóniájának, valamint egészséges kapcsolati mintáinak kialakulását.
Történeti áttekintés
Tudomásunk van a méhen belüli életről és tapasztalásokról szóló néhány korai hagyományról. A távol keleten az újszülötteket egy évesnek tekintették. Indiában figyelmet fordítottak a megszületendő gyermek lelki gondozására. Számos kultúrában a várandós párnak sajátos előírásokat és szabályokat kellet követni néha már a fogamzás előtt és a várandósság alatt, hogy a magzat optimális fejlődését biztosítsák. A mitológia a köldökzsinórt az univerzumhoz kötő kapocsként, a méhlepényt erőforrásként írta le.
Nyugati kultúrákban mesék, népi hagyományok és babonák szimbolikáinak sora utalt az anyai élmények magzati hatásaira. E tapasztalások létezésében való meggyőződés a tudományos világszemlélet első időszakában bizonytalanná vált. A nyugati típusú felfogást a mai napig a redukcionista szemlélet uralja, amely szerint a tisztán fizikai tulajdonságokon kívüli tulajdonságokat vagy meg tudjuk feleltetni (azonosítani) bizonyos fizikai tulajdonságokkal, vagy pedig nem állíthatjuk róluk, hogy „valóban” léteznek. Ebben az értelemben az embrió / magzat / újszülött túl kicsi és fejletlen ahhoz, hogy a vele való történések saját élményként jelenjenek meg, vagy hogy ezekre emlékezzen.
Sokáig kérdés maradt, hogy a létezik-e egyáltalán méhen belüli és születés körüli tapasztalat, rendelkezik-e érzékszervi, vagy bármilyen egyéb kompetenciával a magzat. Minőségi változás csak a modern pszichológia létrejöttének korai időszaka után következett be. Ezt követően a két alapkérdés már arra vonatkozott, hogy mit és hogyan érzékelünk és tapasztalunk a születés előtt, valamint az, hogy mi ezeknek az élményeknek a későbbi hatása. A perinatális tudomány létrejöttét megalapozó műveltség a XX. század elején alakult ki, de a kutatást további fél évszázadon át számos tényező gátolta.
A klasszikus pszichoanalízist követő elméletek viszonyítási pontjait Sigmund Freud munkássága határozta meg. Freud a neurózist a gyermekkor traumájáig vezette vissza. Nézete szerint az emberi elme kezdetei a születés után jelennek meg (Freud, 1900). A szülési traumát hallgatólagosan elfogadta a szorongás későbbi mintájaként, összefüggést vélve a meconiumos magzatvíz (relatív oxigénhiány) és a félelem (stressz) között. A felvetést végül az Oedipusz-komplexus érdekében elvetette (Freud, 1926).
Tanítványa, Otto Rank volt az első, aki a szorongásos neurózis hátterében szülési traumát feltételezett. Észrevette, hogy ha transzban levő pácienseinek engedi, hogy születésük élményeinek közelébe kerüljenek – amelyeket Rank mindig traumatikusnak talált - az az eredményes kezelés idejét lerövidítette. Születés körüli élményeket feltáró pszichoanalitikus módszert alkalmazott, majd tapasztalatait „A születés traumája” (The Trauma of Birth) című könyvében publikálta (Rank, 1952).
Freud úgy vélte, hogy Rank nézetei megkérdőjelezik a pszichoanalízis alapvetését, amely a személyiségfejlődés időszakát a születést követő öt-hat évben határozza meg. Konfliktusuk Rank elméletét a pszichológia határterületére száműzte. Rank és Graber elsőkként vállalták fel azt a feltételezést, hogy a magzat élményként átéli a születést (Graber, 1974).
A kérdés továbbgondolását más, nem kevésbé súlyos tényezők is gátolták. Az egyén korai élményeinek feltárására nem állt rendelkezésre használható kidolgozott módszer. Ráadásul ezeket a nem szóbeli (verbális) és nem tudatos emlékeket mesék, mítoszok és vallásos képek sűrű szövedéke fedte el. A felnőttek viszonyát saját magzati és újszülött lényükhöz jelzi, ahogy a szülés folyamatával és az újszülöttekkel bánnak. Ebben a tekintetben a XIX-XX. század jelentős részében a helyzet tragikusnak volt mondható (deMause, 1998). A perinatális élmények valóságának feltételezése a megszokott pszicho-szociális biztonságot és énképet veszélyeztette és súlyosan ambivalens érzések felszabadulásához vezetett.
Jelentős előrelépésként Fodor Nándor, aki Rank páciense és Francis Mott tanítója volt, a traumaelméletet kiterjesztette a születés előtti, prenatális időszakra is. Kíváncsi volt, vajon az álmokban megjelennek-e ennek az időszaknak megfeleltethető szimbólumok, és próbálkozott a korai traumák kezelésével is (Fodor, 1949). Mott a prenatális életidő mítoszait tárta fel egészen a fogamzásig, és továbbgondolta Fodor álominterpretációit (Mott, 1960).
Meg kell említenünk Ferenczi Sándort, akit az öndestrukció és a halálösztön mélyen foglalkoztatott. Ferenczi szerint a csecsemő még igen közel van az individuális „nem-léthez”. A szervi betegségeket az öndestrukció megnyilvánulásának tartotta, és 1929-ben Freud halálösztönét kiterjesztette a perinatális időszakra (Ferenczi, 1964).
Hollós István vizsgálatai alapján a koraszülés és a későbbi agresszív viselkedés közötti összefüggésre mutatott rá (Hollós, 1924).
Kultúrtörténetünk egésze során a magzatokat és az újszülötteket nem tekintették teljes értékű emberi lényeknek, akik a környezetük érzékelésére, kommunikációra, élmények tapasztalására és azokra való emlékezésre képesek. Az legutóbbi évtizedekben korábban példa nélküli változás zajlott le a születés körülményeiben. Szinte minden újszülött kórházban jön világra egészségügyi személyzet segítsége és orvosok felügyelete mellett, akik a mai napig bizonytalanok abban, hogy vajon a magzat és az újszülött képes-e hallani, látni, fájdalmat és rémületet átélni, és mindezekre emlékezni.
Az általános elképzelés szerint a magzatok és az újszülöttek a környező világ hatásait kevésbé élik meg. A fájdalmuk „nem olyan fájdalom, mint a miénk, és különben is elfelejtik”. A sírás nem jelentésekkel teli kommunikáció, hanem az újszülött- és csecsemőkor természetes velejárója. A mosolyuk véletlen mimika, vagy legfeljebb utánzás. A kora- és újszülötteken végzett, gyakran fájdalmas és megterhelő beavatkozások protokoll szerinti elvégzése azon a meggyőződésen alapszik, hogy azok tartós hatást vagy károsodást nem okoznak.
Minden negyedik ember hasműtét útján jön világra, de a szülés körüli időszak a szövődménymentes, spontán szülések esetén is fokozottan medikalizált. A medikalizáció rohamos fejlődése és látványos eredményei mellett a pszichológiai hatások mérlegelése nem követte ezt az ütemet. Ez részben annak is tulajdonítható, hogy általánosan elfogadottak voltak a magzat és az újszülött morfológiailag és működésében egyaránt éretlen, és összetett működésre alkalmatlan idegrendszeréről szóló nézetek. Az elmúlt évtizedek kutatásai messze felülírták az eddigi elképzeléseket, de a valódi szemléletváltozás csak lassan követi az új eredményeket. Alapvető szemléletváltozás, a kompetens magzat képének elfogadása nélkül pedig nehéz elhinni, hogy a születés közben átélt traumának hosszú távú következményei lehetnek.
Az érzékeny és fogékony babákról szóló adatok számos forrásból - régi anekdotikus és intuitív leírások, a szülőktől származó személyes beszámolók, terápiás tapasztalatok, illetve formális kutatási eredmények - állnak össze egységes képpé.
E közlemény az elismert kutatási eredményekre hivatkozik, de a szubjektív források mellőzése fontos tapasztalati ismeret elvesztését jelentené. Chamberlain szerint az anyák az elsődleges közvetítői annak a tudásnak, hogy a babák lélekkel, sajátos értelemmel és szándékkal bíró, kommunikatív személyek. „A tudomány korában az anyák intuitív tudását gyakorta mellőzzük. Amit az anyák tudnak, azt nem tekintik hiteles adatoknak, pusztán elképzelt dolgoknak, ami soha nem lehet egyenértékű a ’szakértők’ és a ’kutatók’ ismereteivel. Ez az előítélet ráadásul kiterjed egy másik területre is, ami információkat nyújt; a terápiás klinikai munkára. A pszichoterapeutáktól kapott anyagot anekdotikusnak, módszereiket pedig a tudomány és művészet keverékének tartják” (Chamberlain, 1988).
A páciensektől származó beszámolók néha valóban meglepőek, és kétséget ébreszt az adott kóros állapot korai traumával való szoros összefüggésének interpretálása. Noha ezek a látszólagos összefüggések puszta elképzelések is lehetnek, az emlékek valódiságát több esetben igazolják kórházi dokumentációk, illetve szemtanúk leírásai. Ilyen beszámolók olvashatók David Cheek hipnoterápiás esetleíró közleményeiben, Chamberlain pedig anyák és gyermekeik hipnózisban feltárt élményeinek közös vonásait vetette össze (Cheek, 1974; Chamberlain, 1990).
Trauma-tan
Áttekintve a perinatális életidőt vizsgáló szakirodalom egyre bővülő anyagát nem kerülheti el figyelmünket a haladás árnyoldala. A korai publikációk a trauma-tan köré csoportosultak, ami nem pusztán bővítette az ismereteket, de egyúttal sok esetben meg is határozta a kutatási irányt. Belátható, hogy más eredményre juthatunk, ha korai élményfeltárást végezve traumára utaló jeleket találunk, illetve ha traumát feltételezve végezzük az élményfeltárást. A perinatális pszichológia irodalmában fellelhető az a vélekedés, hogy a felnőtt kori pszichés zavarok korai eredete rendre megtalálható a méhen belüli és születés körüli időszakban, valamint az, hogy ennek folyományaként a pszichopatológiák a perinatális pszichoterápia módszereivel kezelhetők lennének. Számos leírásban az a nézet is hangot kap, hogy valójában minden szülés traumatikus és különbség csak a trauma súlyosságában kereshető.
Az 1950-es évektől minőségi előrelépést jelentettek Donald Winnicott gondolatai, aki a nem traumatikus élmények vizsgálatára helyezte a hangsúlyt. Publikációi nem váltottak ki élénk visszhangot. „Alig találni olyan orvost, aki elhiszi, hogy a születés élménye fontos a gyermeknek, hogy lehet bármi jelentősége is az egyén érzelmi fejlődése szempontjából, s hogy az élmény emléknyomai megmaradhatnak, és akár felnőttkorban is zavarok forrásai lehetnek” (Winnicott, 1958). Winnicott gyermekorvos volt és látta, hogy az újszülöttek kezdeti reakciói igen különbözőek, valamint, hogy a kórosnak ítélhető reakciók, az extrém fokú szorongásra utaló jelek összefüggenek az elhúzódó és traumatikus születésekkel. „A születés idejére a méhen belül olyan emberi lény lakozik, aki képes élményeket átélni, testemlékeket gyűjteni, sőt rendelkezik traumákkal szembeni bizonyos védekező mechanizmusokkal”. Felnőtt pácienseinél a születés élményét feldolgozó reparatív terápiák több esetben drámai javulást eredményeztek (Winnicott, 1988).
Elméletének részletein Lake, Laing, Leuner és mások dolgoztak tovább (Laing, 1966; Lake, 2009; Leuner, 1969). Maarten Lietaert Peerbolte a fogamzás és az igen korai várandósság aspektusait tekintette át (Peerbolte, 1952).
A következő évtizedekben pszichoterapeuták sora hatalmas anyagot publikált perinatális élményekkel kapcsolatban (Fodor, 1949; Mott, 1964; Janov, 1970; Grof, 1985; Raskovsky, 1977; Verny, 1981, 1987; Fedor-Freybergh, 1988; Janus, 1991). Hall szerint éjszakai álmok több mint fele prenatális élményeket tartalmaz (Hall, 1967).
Linda Share mutatott rá arra, hogy a korai trauma igen gyakran mindenféle fejlődéssel szembeni ellenállást indukál, mert az életben történő változások súlyos fenyegetettséget jelentenek. „Minden új lehetőség az előrelépésre a születés szimbólumát hordozza. Bármilyen formában történő ’újjászületés’ a korai traumát idézi fel. A szenvedést, a fájdalmat, halál-közeli élményt. Ez pánikot kelt mindennel szemben ami új és kreatív” (Share, 1994). A méhen belüli ártalmat, koraszülést, születés közbeni szövődményeket átélők között gyakoribb az idividualizáció zavara (Sossin, 1993).
A Lloyd deMause által összefoglalt „pszichohistóriában” (psychohistory) szerepelnek az ezzel kapcsolatos, a perinatális alapérzeteket leíró fogalmi alkotások, mint a „szenvedő magzat” vagy a „mérgező placenta” (deMause, 1998, 2009). A perinatális pszichológia képezi az „ősterápiák” (primal therapy) hátterét is (Janov, 1970; Maret, 1997)
Élményfeltárások
A felnőtt egyénektől származó, prenatális információknak tartott élményanyag feltárására az 1953-1967-ig Lake, és Grof által kidolgozott, majd Kafkalides és Leuner által továbbmunkált pszichedelikus pszichoterápiás módszerek alkalmazása során a svájci Sandoz Laboratories által nyújtott LSD (lizergsav-dietilamid) mintákkal, illetve egyéb hallucinogén drogokkal és pszichoaktív szerekkel létrehozott módosult tudatállapotban végzett interjúk adtak lehetőséget (Feldmár, 1997; Grof, 1975; Kafkalides, 1991; Lake, 2009; Leuner, 1969).
Grof, cseh-amerikai pszichiáter szerint az LSD-25 az agyi funkciókat nem változtatja meg, tudatmódosító hatása abban nyilvánul meg, hogy felszínre engedi és hozzáférhetővé teszi a tudattalan tartalmak egy részét. Janov ezzel szemben kifejezetten kockázatosnak tartotta a módszert, mert szerinte az elfojtott élményanyag egyúttal feldolgozatlan is, amelyet az egyén a későbbiekben nem feltétlenül képes integrálni. Grof kidolgozta az általa „perinatális alapmátrix”-nak (Basic Perinatal Matrices) nevezett elméleti struktúrát, amelybe a kapott élményanyagot illesztette.
Az alapmátrix elemei: I.: a nyugalomban, óceánisztikus és omnipotens érzésekben megnyilvánuló, testemlékeket felidéző méhen belüli ősegység az anyával, II.: a vajúdássorán ébredő antagonizmus; a hiány, fenyegetettség kiúttalanság, szenvedés érzése, amely később szuicid késztetést, intenzív mitológiai képeket idéz, III.: a születés során a kitolási szak szinergizmusában az összepréseltség és túlélési küzdelem, ami természeti katasztrófák képeit és szexuális izgatottságot hív elő és a IV.: megszületés, elválás az anyától az áttörés, szabadulás és megváltás érzetét keltve fényjelenségeket, illetve éles, pontos emlékeket ad a feltárás során (Grof, 1988). Követői a kor-regressziós élményeket Grof, ma már eltúlzottnak tartott hiperstressz-mátrixába illesztették.
1967-ben Johnson elnök a korlátozta legális drogok használatát. Wilchelm Reichet követve Lake és Grof a pszichedelikus módszer alternatívájaként szolgáló légzéstechnikákat dolgozott ki. A holotróp légzés módszerét (Rebirthing Breathwork) eredetileg Leonard Orr írta le a születési traumák feldolgozására (Orr, 1977). Orr módszereinek alkalmazása a kapott eredmények és a kérdéskör értékelését a misztika irányába mozdította el. A holotrop légzés valójában egy ősi, intenzív jógalégzés, a bhásztrika modern változata. A regressziós hatású, irányított légzésmód mint élményhorog az újszülöttkori légzést idézi. A módszer számos követője azóta is a születésélmény megközelítésének járható útját véli benne felfedezni.
A perinatális pszichológiai kutatások ellentmondásos megítélésében jelentős szerepet játszottak a korai vizsgálati módszerek, amelyek több esetben inkább a feltárt anyaggal szembeni kétségeket, nem pedig a kutatás hitelességét növelték. Mellőzve most az anekdotikus leírások információit, és a szubjektív vélekedés alapján, gyakorta lebegő érzésektől fűtött, meghatározott életeseményekhez nem köthető, és ezért perinatális élményeknek vélt beszámolókat, figyelmünket fordítsuk a kidolgozott, kor-regressziós élményfeltárásokra.
Ha elfogadjuk el azt az általános, a publikációkból leszűrhető vélekedést, amely szerint az individuum pszichés karrierjét hosszú távon befolyásoló perinatális élmények két fő hatásból származtathatók, nevezetesen a méhen belüli életben átélt krónikus stressz állapotából, illetve az emersoni értelemben vett perinatális sokkból (ld. később), akkor egyrészt eltekinthetünk az akut stressz élettanilag és pszichésen is jól tolerálható epizódjaitól, másrészt új, kézenfekvő információforrást, az anyáktól származó adatokat találhatjuk az individuális beszámolók mellett.
Az élményfeltárás legnagyobb anyagát a kor-regressziós hipnózis technikák szolgáltatták.
Az elmúlt évtizedekben méltán elismertté vált módszerek ikonikus képviselője David Cheek szülész-nőgyógyász, hipnoterapeuta, aki 1950-ben írta első értekezését a méhen belüli magzati észlelésről. Kidolgozta az általa ideomotoros technikának nevezett módszert. Munkássága meghatározóvá vált a perinatális kutatásban (Cheek, 1994).
A perinatális tudomány másik nagy formátumú alakja David Chamberlain kaliforniai pszichológus, hipnoterapeuta, aki kliensei élénk emlékfelidézései hatására fordított egyre nagyobb figyelmet a korai életidőre. Vizsgálódásai során elsősorban az emberi erőszak gyökerei foglalkoztatták (Chamberlain, 1995). Nagy számú publikáció mellett tapasztalatairól könyveket adott ki (Chamberlain, 1988, 1990).
A perinatális ismeretek elterjedése
1971-ben Bécsben Gustav Hans Graber megalapította az első perinatális tudományos társaságot (International Society of Prenatal and Perinatal Psychology and Medicine, ISPPM). Tíz évvel később, 1981-ben az USA-ban Thomas R. Verny létrehozta az Association for Pre- and Perinatal Psychology and Health (APPPAH) szervezetét.
David Chamberlain aktív szervezője volt a perinatális pszichológia első, majd második nemzetközi kongresszusának Torontóban 1983-ban, illetve San Diegoban 1985-ben. 2009-ig további 11 nemzetközi kongresszus került megrendezésre. Ezek kezdettől fogva a perinatális kutatás elsődleges szakmai fórumaként szolgálnak. 1991-1999-ig az APPPAH elnöke volt. A Journal of Prenatal and Perinatal Psychology and Health szerkesztésével és a www.birthpsychology.com, az APPPAH internetes oldalának létrehozásával kulcsszerepet vállalt a kutatási eredmények széles körben való elterjesztésében.
A közvélemény prenatális időszakra iránti élénk érdeklődését Thomas R. Verny „A magzat titokzatos élete” című populáris könyve keltette fel (Verny, 1981). Az erőszakmentes születés klasszikus leírása Frederick Leboyertől származik (Leboyer, 1975). 2004-ben Wendy Anne McCarty, aki a perinatális MD és PhD képzésnek otthont adó kaliforniai Santa Barbara Graduate Institute (SBGI, www.sbgi.edu) alapító tagja 30 év klinikai vizsgálatait összefoglaló munkájában vázolta a korai fejlődés modelljét (McCarty, 2004).
Németországban Ludwig Janus könyvei tették közismertté a perinatális tudomány eredményeit (Janus, 1991, 1994). Janus vezetése alatt az Internazionalen Studiengemeinschaft für Pränatale und Perinatale Psychologie und Medizin (ISPPM, www.isppm.de) számos nemzetközi tudományos ülést szervezett. A tudományos közlemények a Peter G. Fedor-Freybergh és Ludwig Janus által gondozott International Journal of Prenatal and Perinatal Psychologie and Medicine-ben jelennek meg 1989 óta.
A perinatális életidővel foglalkozó tudományos társaságok, mint a francia OMAEP, Organisation Mondiale des Associations pour l’Education, www.omaep.com, a görög Prebirth Psychology Center ’Cosmoanelixis’, www.cosmoanelixis.gr, az olasz ANEP, Associazione Nazionale per l’Educazione Prenatale, www.anep.org stb. Európa több országában jelentős ismeretterjesztő munkát látnak el és a kutatással, terápiával foglalkozó szakembereket fogják össze.
Magyarországon Hidas György és Raffai Jenő 1996-ban alapította meg a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaságot (MPPPOT, www.szuletek.hu, www.mpppot.zug.hu) amely eddig tíz nemzeti és egy világkongresszust rendezett. Kettejükhöz kötődik az anya-magzati kapcsolatanalízis módszerének kidolgozása is (Raffai, 1999; Raffai és mts, 2007).
2007-ben az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán (ELTE PPK) posztgraduális Perinatális Szaktanácsadó képzés indult.
A kompetens magzat
Sajnálatos módon a mai napig az orvosok, pszichológusok és a laikusok többsége számára nem ismertek és elfogadottak a magzatok készségeivel kapcsolatos ismeretek. Az uralkodó tudományos nézet szerint a fogamzástól a születésig terjedő időszakot sokáig az érzések nélküli, tudattalan testi fejlődés és növekedés képzete uralta. Az utóbbi időben napvilágot látott vizsgálati eredmények igazolták magzati érzékszervek működését, de paradox módon az nem vált elfogadottá, hogy működő érzékszerveivel a magzat valóban érzékel is, és élményei maradandóak (Busnel et al, 1992; Van de Carr, 1992; Verny, 1981).
Az elfogadással szembeni ellenállás - úgy tűnik - nem a magzat érzeteire, érzéseire, hanem azok tudati reprezentációjára és felidézhetőségére vonatkozik. Annak megkérdőjelezése, hogy a verbalitáshoz és vizualitáshoz kötött felnőtt memória és a verbál-kognitív tudat az egyetlen létező mód a külvilággal való kapcsolathoz, a felnőtt korra kialakult énkép stabilitását fenyegeti. Kellő empátiás készség, vagyis annak belátása, hogy valósak lehetnek olyan élmények és tapasztalások is, amelyek saját, aktuálisan megélt tapasztalatainknak ellentmondanak, vagy azzal nem magyarázhatók, lehetővé teszi a méhen belüli humán mentális működés és a non-verbális, affektív tudat működésének megértését. A fejlődéspszichológusok, a szülészek, szülésznők, neonatológusok tevékenysége és a várandósok magzatukkal való kommunikációja és attitűdje szempontjából is meghatározó fontosságú, hogy a magzat működéseit egyszerű és alkalmi testi reflexeknek, vagy érzéseket és maradandó emlékeket generáló, megélt élményfolyamnak tekintik-e.
A magzatok az éberség, kommunikáció és intelligencia, valamint a külső hatásokkal kapcsolatos érzékenység számos jelét adják (Chamberlain, 1987, 1992; Klaus, 1985, Verny, 1981). Alkalmasak habituációra (egyszerű ingerszelekció tanulása) és a klasszikus kondicionálásra (feltételes ingerre adott feltétlen ingerválasz tanulása) (Leader, 1982). Igazolhatóvá vált a tapintási, hallási, íz- és szagingerekre, valamint a verbális ingerekre való emlékezés és az utánzásos tanulás magzati képessége is (Busnel et al, 1992; DeCasper at al, 1994; Meltzoff, 1977; Ungerer et al, 1978; Van de Carr, 1992). Az ultrahangos magzati és ikervizsgálatok nem hagynak kétséget afelől, hogy a szociális kapcsolatok kialakításának képessége is a születést megelőző időszakra tehető (Ianniruberto és Tajani, 1981; Piontelli, 1987, 1989).
Magzati memória
Az elmúlt évtizedekben nagyon sok tapasztalattal gazdagodtak ismereteink a magzati kompetenciáról. Neurobiológusok derítették fel a magzati agy kialakulásának módját. Kísérleti pszichológusok a magzati tanulásról gyűjtöttek adatokat, a neonatológusok és gyermekorvosok pedig későbbi szövődmények eredetét igazolták a magzati distressz hatásaiban. A második várandóssági harmadban a reflexek és érzékszervek nemcsak működőképesek, de a magzat aktívan tapint, érzékel, felfedez és kommunikál környezetével. Az ultrahangos követéses vizsgálatok sajátos egyéni reakciók és mozgásminták megfigyelését is lehetővé tették (Piontelli, 1987). Mára könyvek és közlemények ezrei reprezentálják az összegyűlt tapasztalatokat. Maiwald és Janus összegezte a releváns bibliográfiai forrásokat (Maiwald, 1993).
Számos vizsgálat igazolja, hogy a magzati kompetencia része a memória; a képesség bizonyos dolgok megtanulására és későbbi felidézésére. Az újszülöttek képesek kiválasztani anyjuk hangját más emberek hangjai közül, és felismernek a méhen belül hallott ritmusokat és dallamokat is (DeCasper, 1994; Hepper, 1993; Sallenbach, 1993). Az egyik vizsgálatban az újszülöttek a cumi lassabb vagy gyorsabb ritmusú szopásával választhatták ki a méhen belül megismert ismerős hangokat, és következetesen azokat választották (DeCasper, 1984).
A magzat képességeiről szóló populáris írások a szülőket is tudatosabbá tették. Beszélnek, énekelnek magzatukhoz, masszírozzák őt, apró jeleket adnak és fogadnak. Számos szülői anekdota, illetve reprodukálható kommunikációs helyzet szól azokról az egyszerű taktilis és vokális játékokról, ahol a magzat a várandós méh ritmusos, vagy hanggal kísért érintésére jellegzetes mozgásmintával válaszol (Van DeCarr, 1992).
Chamberlain összegezte a magzati memória kutatási eredményeit. A felidézett születés körüli emlékeket összevetette az anyák visszaemlékezéseivel és a kórházi dokumentációkkal és megállapította, hogy a traumatikus vagy kritikus helyzeteket világos emlékek idézhetik vissza akár három éves korban is. Az emlékek gyakorta az álmokban érhetők tetten, amikor a fokozatosan disszociálódó affektív memória tartalmai még „áthallatszanak” (Chamberlain, 1990).
Az affektív memória tartalmai mellett a magzati emlékképek nagy része testemlék. Mindennapos tapasztalat, hogy egy váratlan, nagy erejű hang hatására a szívritmus gyorsul, a vérnyomás emelkedik, az izmok megfeszülnek, a gyomor görcsbe rándul. Az adott helyzetet hamar elfelejtjük, de a testemlék megmarad.
A magzati memóriával kapcsolatos ismeretek alapozzák meg azokat a kutatásokat, amelyek a korai fejlesztés méhen belüli lehetőségeit vizsgálják. A prenatális stimuláció módszerei imponáló hatást gyakorolnak a későbbi mozgásos és mentális képességekre. A programban részt vevők követéses vizsgálata igazolja a prenatális fejlesztési módszerek magasan szignifikáns eredményességét kontrollcsoportokhoz viszonyítva (Blum, 1993).
Magzati trauma
Chamberlain az erőszakos emberi magatartás eredetét a méhen belüli környezetben vizsgálta, és következtetéseit a magzatok tanulási képességeire alapozta. „A magzatok rendkívül érzékenyek az őket körülvevő méhen belüli környezetre. Nem valamiféle erődítményben, hanem az édesanyjukban élnek, akit, ha bántalmaznak, a babák az erőszakról tanulnak, ha pedig szeretetet él át, a szeretetről szereznek tapasztalatot” (Chamberlain, 1995). A trauma a pszichiátria meghatározása szerint olyan sokkhatás, amely a mentális fejlődésre hosszú távú hatást gyakorol.
Követéses vizsgálatok igazolták, hogy a méhen belüli élettől kezdve tapasztalt elutasítottság, a negatív szülői attitűd és az erőszakos hatások gátolják a kognitív fejlődést és a korai kötődési képességet (Row és Drivas, 1993).
Értékes információkat adott Lester Sontag által vezetett Fels Longitudinal Study, transzegenerációs követéses vizsgálat 1929-től, amely elsősorban a humán organikus fejlődést követte a környzeti hatások tükrében, de 1974-ig pszichológiai adatokat is gyűjtött. A kutatás a súlyos anyai szorongás és negatív emóciók hosszú távú, a személyiségfejlődésre gyakorolt negatív, illetve pszichiátriai kóroki hatását igazolta az utódokban (Sontag, 1965).
Hartsfield (UCLA) szintén longitudinális kutatást végzett, amelynek során a krónikus stressznek kitett anyák pszichés állapotát és stresszhormon értékeit vizsgálta a várandósság alatt és a szülés után. A csecsemők negatív reakciói szoros összefüggést mutattak az anyáknál mért kóros értékekkel (Hartsfield, 2007).
A krónikus stressztől eltekintve is a méhen belüli és születés körüli helyzet valóban veszélyekkel telinek tűnik. Stevenson megállapítása, amely szerint az élet első kilenc hónapja alatt több emberi lény veszik oda, mint a születés utáni 50 évben, nyilván valós statisztikai háttérrel bír (vetélések, terhesség-megszakítások stb.), és a családok szemszögéből minden időpontban és módon elveszett lélek traumaként „él tovább”, de ha a megszületettek és életben maradottak szempontjából vizsgálódunk, a fenti tény számukra legfeljebb közvetett hatással bír (Stevenson, 1977).
Igazolt az is, hogy „bizonyos fokú és időtartamú” oxigénhiány normális élettani jelenség a megszületés során (Bartels, 1970; Lewis, 1979). A vajúdás és születés sajátos helyzetében a későbbi életkor nyugalmi állapotában mért élettani standard értékektől való eltérések arra a hangzatos következtetésre adhatnak alapot, hogy a megszületés valóban a grofi értelemben vett közvetlen élet-halál harc.
A magzati és a felnőttkori trauma közötti alapvető különbség megértéséhez két tényezőt kell figyelembe venni. Az egyik az, hogy az individuális fejlődés későbbi szakaszaiban az egyén már rendelkezik olyan megküzdési (coping) mechanizmusokkal, amelyek jól, vagy kevésbé jól működő eszközök a stresszhelyzet megszüntetésére, elkerülésére vagy kezelésére. A magzat ezek hiányában a traumatikus hatásokkal szemben védtelenebb. A tehetetlenség és kiszolgáltatottság állapotában átélt súlyos trauma megkülönböztetésére vezette be William Emerson a perinatális sokk fogalmát (Emerson, 1997, 1999). Emerson a 70-es évektől a trauma-feldolgozás módszereinek vezető mesterévé vált.
A másik szempont az, hogy a felnőttet ért trauma az egyént kibillenti környezetéhez viszonyuló testi, lelki egyensúlyából, amely egyensúlyi helyzetet a stressz után a normális fiziológiás és pszichés működés idővel helyreállítja. A fejlődésben levő magzat „normális egyensúlyi állapota” még nem meghatározott, hanem folyamatosan kialakulófélben van, és az ehhez szolgáló viszonyítási pontok környezetének, vagyis az anyai szervezet működésének jellemzői. Amennyiben ezek a jellemzők – függetlenül attól, hogy testi vagy lelki károsodást okozó hatásokról van-e szó - tartósan abnormálisak, amint az ismételt traumák esetén, illetve krónikus stressz állapotában igazolt, a magzat testi, pszichés és mentális működésének paraméterei ezekhez a jellemzőkhöz igazodnak. Később, a helytelenül hangolódott működés a „normális” környezettel való álladó konfliktusforrássá válik.
A magzati trauma neurobiológiája
A személyiség- és kötődési zavarok, a szociális erőszak és a perinatális krónikus stressz közötti korrelációt neurobiológiai kutatási eredmények igazolják. A korai agyfejlődést meghatározó gén- és sejtszelekció működése alapvetően függ a méhen belüli környezettől, amely ebben az időszakban befolyásolja a központi idegrendszer felépülésének mintázatát és az idegsejtek között kialakuló kapcsolatokat, a „huzalozást”. A környezeti hatások, a hormonális miliő hatásai alapján alakulnak ki az éretlen, differenciálatlan embrionális szövetben az idegpályák fonatai, valamint azok kapcsolódásainak helye és mennyisége. Kóros hatások esetén az idegsejtek differeciálódása, migrációja és szinaptikus kapcsolatai is ennek megfelelően eltérőek lesznek, ami alapvetően meghatározza az agyműködés későbbi jellegzetességeit, illetve korlátozza kapacitását (Perry, 1997). „A tapasztalatok megváltoztathatják az érett központi idegrendszer működését, de a korai, kritikus időszakban történő tapasztalatok magát a központi idegrendszer működési rendszereinek felépülését szervezik meg” (Perry at al, 1995).
Bruce McEwen, a stessz biológiájának vezető kutatója igazolta, hogy krónikus stressz megrövidíti az idegsejtek dendritjeit, vagyis azon faágszerű nyúlványait, amik a többi idegsejttel való kapcsolatokat alkotják. Ezáltal az agysejtek hálózatának komplexitása és összetett működése zavart szenved. Emiatt a hippokampusz szerotonin transzportja is sérül ( McKittrick et al, 2000). Túlzás nélkül állítható, hogy McEwen kutatási eredményei, amelyeket ’A túszul ejtett agy’ című könyvében foglalt össze, átírják a korábbi tankönyvek tartalmát (McEwen, 1998).
A korai traumák emléke tehát kóros idegi hálózatban kódolódik, ami a későbbiekben meghatározott kulcsingerek hatására reaktiválódik. Az eredeti traumával analógiát mutató események extrém fokú reakciót válthatnak ki. Valójában az explicit memóriában tárolt negatív emlékek aktiválása egyúttal az implicit memóriában kódolt impulzusokat is kontrollálhatatlanul reaktiválja (Gazzaniga, 1992; LeDoux, 1994).
A korai ártó hatás lehet közvetlen (drogok, vegyi anyagok), vagy közvetett. Ilyen az anyai stressz, ami krónikus esetben az agyalapi mirigy – mellékvese kéreg túlműködéséhez vezet az emelkedett adrenokortikotrop hormon (ACTH) termelés miatt. Az anyai stressz korrelál a talamusz és a hippokampusz károsodásával – a kortizol toxikus hatású a hippokampusz sejtjeivel szemben - ami a tudatos emlékezés és az általános közérzet minőségét reprezentálja. A hippokampusz károsodása a traumák későbbi átdolgozását gátolja. A folyamat során az emlékek „elfojtása” történik, ami valójában disszociáció, a spontán korrekció működésének gátlása. Az élményfeldolgozási képtelenség miatt a trauma felidézhetetlenül rögzül, és nem módosul az újabb élmények hatására (Lyle et al, 1985).
A tartós károsodást és késői következményeket okozó hatások különösen igazak a korai traumákra. A hippokampusz meglehetősen éretlen a 3-4. életévig, így a korai trauma az affektív memóriában kódolódik, amit az amygdala és a prefrontális lebeny, az érzelmi élet központja reprezentál (Demasio, 1995).
A thalamusz-amygdala-kortex rendszerben rögzült emlékképek egész életen át erősen hatnak, akkor is, amikor a kognitív memória az eredeti traumát már nem tárolja. Az amygdalának a szociális működésében is kulcsszerepe van (LeDoux, 1994). Állatkísérletek is igazolták a krónikus méhen belüli stressz hatására fixálódott magas stressz-hormon szintet. Ugyanakkor a központi idegrendszer GABA- és benzodiazepin receptorainak száma, amik a stressz-reakció normális lezajlásához szükségesek, jelentősen csökken (McEwen, 1998).
A méhen belül és/vagy születéskor súlyosan traumatizált csecsemők Winnicott megfogalmazása szerint „született paranoiások”; életük során hiperszenzitívek, stressz-tűrésük alacsony, szorongóak, visszahúzódóak vagy agresszióra hajlamosak (Winnicott, 1958). Az eredményeket követéses vizsgálatok is megerősítették (Sonntag, 1966). A neurotranszmitterek, mint a katekolaminok (noradrenalin) túlműködése mellett az egyensúlyzavar egyik fő jellemzője az alacsony szerotonin szint, ami agresszív szociális viselkedésre és szuicid késztetésre hajlamosít. A normális szerotonin szint gátolja az agresszív késztetést (van der Kolk et al, 1991).
A működési minta mindkét esetben hasonló, pusztán az agresszió iránya határozza meg, hogy az egyén önmagát, vagy környezetét pusztítja el. Epidemiológiai vizsgálatok szerint az öngyilkosság populációs gyakorisága, sőt módozata (aszfixia – stranguláció, mechanikus trauma – mechanikus szuicid, droghasználat – drog) is szoros korrelációt mutat a korábbi szülés körüli sérülésekkel (Jacobson, 1988). Egyesek vélemények szerint az USA-ban az 1970-80-as években megszaporodott erőszakos bűncselekmények összefügghetnek az 1950-60-as években a fiú újszülöttek több mint 90 %-n (!) rutinszerűen elvégzett extrém fájdalmat okozó körülmetéléssel (Goldman, 1996).
A traumatizált magzatok esetében létrejövő központi idegrendszeri organikus elváltozásokat igazolják azok a kutatások is, amik a pszichiátriai kórképek hátterében az agyi neurotranszmitterek kóros működését derítik fel (Mednick, 1991, Ward, 1991).
Noha a csecsemőkről és kisgyermekekről való megfelelő gondoskodás jelentősen csökkentené a korai trauma hatását, a valóság az, hogy azok az újszülöttek akik jelentős méhen belüli stressznek voltak kitéve, a méhen kívül is többnyire hasonló környezetbe kerülnek.
A központi idegrendszer fejlődéséről és az agy működéséről szóló ismeretek a gyermek- és felnőttkorban oly gyakran jelentkező destruktív és öndestruktív impulzusok megértését új megvilágításba helyezik. Ebben rejlik a kognitív pszichoterápiás módszerek hatékonysága is, amelyek a korai, imtplicit (affektív) memória fragmentumokban őrzött emlékeit nyílt, explicit (deklaratív) élményekhez kötik.
Összefoglalás
A perinatális kutatások eredményei szerint a méhen belüli, és a korai méhen kívüli élet időszakában a hormonok és neurotranszmitterek befolyásolják az agyfejlődést, ami a későbbiekben a neuroendokrin- és immunrendszer irányítója. A környezeti hatásokra reagáló egyéni válaszreakciók minőségének és toleranciahatárainak beállítása és „finomhangolása” ebben az időszakban történik. A normálistól eltérő korai környezet teratogén hatású, tehát fejlődési zavart, rendellenességet okozó, mert a hatására kórosan szerveződött központi idegrendszeri morfológia az egész életen át tartó élettani, illetve pszichés működési zavart okozhat. A reprodukciós készség, az anyagcsere, a környezeti hatásokra történő reakciók, az információbefogadás, a memória, az immunrendszer stb. számos kóros, jelenleg „idiopátiásnak”, „esszenciálisnak”, „gének által meghatározottnak” tartott működési abnormalitása valójában a korai életidő megzavart folyamatainak következménye is lehet.
Az elmúlt években a perinatális pszichológiát világszerte aktív tudományos élet jellemzi. A megjelenő új elméletek és a terápiás munka irányainak ismertetése meghaladja ennek a közleménynek a kereteit. Az utóbbi évtized releváns kutatási eredményei a korai életidővel kapcsolatos szemléletünket alapjaiban változtatta meg.
A végső konklúzió valójában a magzatok és újszülöttek iránti a tudatosság és a felelősség, ami így váratlan közelségbe kerül mindenki számára.
Irodalom
Bartels H (1970): Prenatal Respiration. New York, John Wiley and Sons, 47
Blum T (1993): Early Proto-Developmental Enrichment Stimulations and Possible Changes in the Functional Morphology of the Brain. In: Blum T, Yew D, Eds. Human Prenatal Brain Development. Berlin, Leonardo Publishers
Busnel M C, Granier-Deferre C, Lecanuet J P (1992): Fetal audition. Annals of the New York Academy of Sciences, 662, 118-134
Chamberlain D B (1987): The cognitive newborn: A scientific update. Br J Psychoth, 4, 1, 30-71
Chamberlain D B (1988): The Mind of Your Newborn Baby. North Atlantic Books, Berkley, California
Chamberlain D B (1990): Babies Remember Birth. New York, Ballantine Books
Chamberlain D B (1992): Is there intelligence before birth? Pre- and Perinatal Psychology Journal, 9, 1, 9-31
Chamberlain D B (1995): What babies are teaching us about violence. Pre- and Perinatal Psychology Journal, 10, 2, 57-74
Cheek D B (1974): Sequential Head and Shoulder Movements Appearing with Age-Regression in Hypnosis to birth. The American Journal of Clinical Hypnosis, 16, 4, 261-265
Cheek D B (1994): Mind-Body Therapy: Methods of Ideodynamic Healing in Hypnosis. W. W. Norton and Co.
DeCasper A (1984): Studying Learning in the Womb. Science, 225, 384
DeCasper A, Lecanuet J-P, Busnel M-C, Granier-Deferre C, Mangeais R (1994): Fetal reactions to recurrent maternal speech. Infant Behaviour and Development, 17, 2, 159-164
Demasio A (1995): Decartes’ Error: Emotion, Reason, and the Human Brain. New York, Bantam
Emerson W (1997): Birth Trauma: The Psychological Effects of Obstetricial Interventions. Petaluma, California, Emerson Training Seminars
Emerson W (1999): Shock: A Universal Malady. Petaluma, California, Emerson Training Seminars
Fedor-Freybergh P, Vogel V (1988): Eds., Prenatal and Perinatal Psychology and Medicine: Encounter with the Unborn. Carnforth, The Parthenon Publishing Group
Feldmár A (1997): A tudatállapotok szivárványa. ISBN 963-04-8872-8
Ferenczi S (1964): Entwicklungsstufen des Wirklichkeitsinnes. In: Bausteine der Psychoanalyse, Bd. I. Huber, Bern, 68
Fodor N (1949): The Search for the Beloved: A Cinical Investigation of the Trauma of Birth and Prenatal Condition. New Hide Park, N.Y., University Books
Freud S (1900): The Interpretation of Dreams. Standard Edition, 4, 400
Freud S (1926): Inhibitions, Symptomes and Anxiety. Standard Edition, 20, 137
Gazzaniga M S (1992): Nature’s Mind: The Biological Roots of Thinking, Emotions, Sexuality, Language, and Intelligence. New York, Basic Books
Goldman R F (1996): Circumcision: The Hidden Trauma. Boston, Vangard Publications
Graber G H (1974): Paränatale Psychologie. Kindler, München
Grof S (1975): Realms of the Human Unconscious: Observations from LSD Research. New York, Viking Press
Grof S (1985): Beyond the Brain: Birth, Death and Transcendence in Psychotherapy. Albany, State University of New York
Grof S (1988): Topographie deß Unbewußten. LSD im Dienst der tiefenpsychologischen Forschung. Klett-Cotta, Stuttgart, 4, 117-175
Hall C S (1967): Prenatal and Birth Experiences in Dreams. Psychoanalytic Study of the Child, 1, 157-174
Hartsfield K (2007): Emotions of mother may have long-term effects on temperament of the child. Psychoneuroendocrinology Journal, 27
Hepper P G, Shahidullah S (1993): Newborn and Fetal Response to Maternal Voice. Journal of Reproduction and Infant Psychology, 11, 147
Hollós I (1924): Die Psychoneurose eines Frühgeborenen. Internationale Zeitschrift für ärztliche Psychoanalyse 423-433
Ianniruberto A, Tajani E (1981): Ultrasonographic study of fetal movements. Seminars in Perinatology. 5, 2, 175-181
Jacobson B (1988): Perinatal Origin of Eventual Self-Destructive Behavior. Pre- and Perinatal Psychology, 2, 227-241
Janov A (1970): The Primal Scream: Primal Therapy – The Cure of Neurosis. New York, G P Putnam’s Sons
Janus L (1991): Wie die Seele entsteht: unser psychisches Leben vor und nach der Geburt. Hamburg, Hoffmann und Campe
Janus L (1994): Pränatale Psychologie und Psychotherapie. Heidelberg, Mattes
Kafkalides A (1991): Die LSD Sitzungsprotokolle von Athanassios Kafkalides. In: Janus L: Die frühe Ich-Entwicklung im Spiegel der LSD-Psychotherapie von Athanassios Kafkalides. In: Zeitschrift für Individualpsychologie, 16, 111-124
Klaus M H, Klaus P (1985): The amazing newborn. Reading, MA: Addison-Wesley
Laing R D, Phillipson H, Lee A R (1966): Interpersonal Perception: A Theory and a Method of Research. London, Tavistock
Lake F (2009): http://primal-page.com/lake.htm
Leader L R, Baillie P, Martin B, Vermeulen E (1982): The assesment and significance of habituation to a repeated stimulus by the human fetus. Early Human Development, 7, 211-219
Leboyer F (1975): Birth without violence. ISBN 0-89281-983-9
LeDoux J E (1994): Emotion, Memory and the Brain. Scientific American, 50-57
Leuner H (1969): Guided Affective Imagery (GAI). A Method of Intensive Psychoterapy. Am J Psyhoth, 23, 1, 4-22
Lewis P, Boylan P (1979): Fetal Breathing: A Review. Am J Obstet Gynecol, 134, 270-275
Lyle S J et al. (1985): Biobehavioral Antecedents in the Development of Infant-Mother Attachment. In: Reite M, Field T Eds: The Psychobiology of Attachment and Separation. New York, Academic Press, 334
Maiwald M, Janus L (1993): Development, Behavior and Psychic Experience in the Prenatal Period and the Consequences for Life Hystory: A Bibliographic Survey. International Journal of Prenatal and Perinatal Psychology and Medicine, 5
Maret S (1997): The Prenatal Person. University Press of America, 11
deMause L (1998): The History of Child Abuse. The Journal of Psychohistory, 25, 3
deMause L (2009): www.psychohistory.com
McCarty W (2004): Welcoming Consciousness: Supporting Babies Wholeness from the Beginning of Life – AnIntegrated Model of Early Development. Santa Barbara, CA, www.wondrousbeginnings.com
McEwen B S, Schmeck H M (1998): The Hostage Brain. New York, The Rockefeller University Press
McKittrick C R, Magarinos A M, Blanchard D C, Blanchard R J, McEwen B S, Sakai R R (2000): Chronic social stress reduces dendritic arbors in CA3 of hippocampus and decreases binding to serotonin transporter sites. Synapse, 36, 85-94
Mednick S A (1991): Fetal Neural Development and Adult Schizophrenia. New York, Cambridge University Press
Meltzoff A, Moore M K (1977): Imitation of facial and manual gestures by human neonates. Science, 7, 75-78
Mott F J (1960): Mythology of the Prenatal Life. London, Integration Publishing Co.
Mott F J (1964): The Universal Design of Creation. Edenbridge, Mark Beech
Orr L, Ray S (1977): Rebirthing in the New Age. Celestial Arts, Millbrae
Peerbolte M L (1952): Some Problems Connected with Fodor’s Birth –Trauma Therapy. Psychiatric Quarterly, 26, 294-306
Perry B D, Pollard R, Blakely T, Baker W, Vigilante D (1995): Childhood Trauma, the Neurobiology of Adaptation, and „Use-dependent” Development of the Brain: How „States” Become „Traits”. Infant Mental Health Journal, 16, 4
Perry B D (1997): Incubated in Terror: Neorodevelopmental Factors in the ’Cycle of Violence’. In: Osodsky J ed.: Children, Youth and Violence: The Search for Solutions. Guildford Press, New York, 124-148
Piontelli A (1987): Infant Observation from before Birth. International Journal Psycho-Analysis, 68, 457-460
Piontelli A (1989): A Study on Twins before and after Birth. International Review of Psycho-Analysis, 16, 412-426
Raffai J (1999): Anya-magzat kapcsolatanalízis: egy különleges kapcsolati kultúra. Pszichoterápia, 8
Raffai J, Hidas Gy, Vollner J (2007): Leleki köldökzsinór. Budapest, Helikon
Rank O (1952): The Trauma of Birth. New York, Richard Brunner
Raskovsky A (1977): El Psiquismo Fetal.Buenos Aires, Editorial Paidos
Row K V, Drivas A (1993): Planned conception and infant functioning at age three month: A cross-cultural study. Amer J Orthopsychiatry, 63, 1, 120-125
Sallenbach W B (1993): The Intelligent Prenate: Paradigms in Prenatal Learning and Bonding. In.: Blum T Ed., Prenatal Perception, Learning and Bonding. Berlin, Leonardo Publischers, 73
Share L (1994): If Someone Speaks, It Gets Lighter: Dreams and the Reconstruction of Infants Trauma. Hillsdale, N J, The Analytic Press
Sontag L (1965): Implications of fetal behavior and Environment of Adult Personalities. Annuals of the New York Academy of Science, 134, 762-768
Sossin K M (1993): Pre- and Postnatal Repercusions of Handicapping Conditions upon the Narcisistic Line of Developement. Pre- and Perinatal Psychology Journal, 7, 197
Stevenson R E (1977): The Fetus and the Newly Born Infant: Influences of the Prenatal Environment. St. Louis, C. V. Mosby, 3
Ungerer J A, Brody L R, Zelazo P R (1978): Long-term memory for speech in 2-4 week-old infants. Infant Behavior and Development. 1, 177-186
Van de Carr R, Lehrer M (1992): The prenatal classroom: A parent’s guide for teaching your baby in the womb. Atlanta, Humanics Learning
Van der Kolk B A, Saporta J (1991): The Biological Response to Psychic Trauma: Mechanism and Treatmente of Intrusion and Numbing. Anxiety Research, 4, 199-212
Verny T R, Kelley J (1981): The Secret Life of the Unborn Child. New York, Summit Books
Verny T R (1987): Ed., Pre- and Perinatal Psychoanthropology: An Introduction. New York, Human Sciences Press
Ward A J (1991): Prenatal stress and childhood psychopathology. Child Psychiatry and Human Development, 22, 97-110
Winnicott D W (1958): Birth Memories, Birth Trauma, and Anxiety. in his Collected Papers: Through Pediatrics to Psycho-Analysis. New York: Basic Books, 178
Winnicott D W (1988): Human Nature. London, Free Association Books, 149
Comments